Kolpert úr
Leírás Elküld Kedvencekhez Nyomtatás
Vérbő komédia.
Írta: David Gieselmann.
Fordította: Forgách András
A játék öt szereplőre épül. Egy káoszkutató matematikus és a barátnője vendégségbe hívnak egy ifjú párt: egy építészt és annak titkárnő feleségét. A házigazdák nem viszik túlzásba a készülődést, a vacsorát egy pizzafutárral hozatják. Zavarba hozó helyzetet viszont annál inkább produkálnak. Mert a darab címében szereplő Kolpert úrról bár igen sok szó esik, mégsem tudni, hogy él-e avagy meghalt. És ha van egyáltalán holttest, akkor sem tudni, hogy az antik ládában vagy a szekrényben lapul.
![]() |
David Gieselmann 1972-ben született Kölnben. A mai német dráma egyik legmeghatározóbb alakja. Ismertté Herr Kolpert című darabja tette, melyet először a kortárs dráma fellegvárában, a londoni Royal Court Theatre-ben mutattak be.
„Ennél feketébb komédiát még nem írtak. David Gieselmann briliáns darabja nemcsak kifigurázza erőszak iránti lelkesedésünket – mely manapság számos film és dráma alapja -, de érdekes módon ki is elégíti azt. Ami nagyon tetszik a darabban az az, hogy egyszerre klasszikus és posztmodern: játszik a történetmesélés késleltetésével, miközben kulturális utalások sorát vonultatja fel. A holttestet rejtő ládát Gieselmann Hitchkock A kötél című filmjéből kölcsönözte. A vendégfogadó és a vendég házaspár ötletét Albee Nem félünk a farkastól című drámájából vette. A cselekmény véres kibontakozása pedig Tarantino Ponyvaregényét idézi. De Gieselmann sokkal több, mint jól képzett, divatos szerző. Valójában zaklatott moralista, aki ki meri mondani, hogy Németországban és másutt is létezik a nagyvárosi unalom, az érzelmi kiüresedettség.”
The Guardian
Szereplők
Edith Mole: Kéner Gabriella
Bastian Mole: Kárász Zénó
Ralph Droht: Sorbán Csaba
Sarah Dreher: Borsos Beáta
Pizzás: Barnák László
Luigi: Báhner Péter
* * *
Súgó: Vojta Margit
Ügyelő: Báhner Péter
Rendezőasszisztens: Bacsa Erika
Rendező: Hollós Gábor
Időpontok
február 12., 19 óra Bérletszünet
február 13., 19 óra Bérletszünet
Kapcsolódó cikkek
Címkék
Program naptár
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V






























Vélemények, visszajelzések0 visszajelzés
Írja meg tapasztalatát, véleményét!