Fekete ház

Fekete ház

Leírás Elküld Kedvencekhez Nyomtatás

Hírlevél-feliratkozás

Kíváncsi, lakóhelyén milyen programokkal találkozhat? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Milyen a legutóbbi hírlevél?

Állandó kiállítások a szegedi Fekete házban.

  • Így öltözködött a „szögedi nemzet" - a szabó ipar dicsérete

A hazai múzeumi gyakorlatnak megfelelően Szegeden is először a régészeti, numizmatikai, és történelmi jellegű tárgyak együtt kerültek be a gyűjteménybe. Eleinte csak alkalomszerűen, adományozás révén kerültek be a múzeumba, ezeket a régészeti tárgyakkal együtt leltározták be. A várostörténeti jelentőségű tárgyak, pecsétnyomók, viseletek, céhzászlók is csak lassan gyarapodtak, tudatos gyűjtésükre nem gondoltak.A Fekete ház 2007-ben

Az első világháború után, a frontról visszatértek számos olyan tárgyat, emléket hoztak haza, amely ott kint őket a városukra, Szegedre emlékeztette, vagy a háború viharában a haza védelmének szimbólumává lett. Ezeket a relikviákat 1918 őszén ünnepélyesen a városi múzeumra bízták. Ekkor az intézmény igazgatója, Móra Ferenc, a megnövekedett létszámú anyagnak külön leltárkönyvet nyitott (1918. dec. 6.)

A két háború közti időt általában úgy jellemezhetjük, hogy tudatos, célszerű rendszeres gyűjtés nem folyt. Az 1950-es évek elején a városi könyvtár és a múzeum különválása után megindult a gyűjtemény lassú fejlődése. 1955-ben nyitották meg az új elvek szerint készített várostörténeti leltárkönyvet. Döntő változást az 1978-as esztendő hozott, amikor a múzeumi szervezet módosítása révén létrejött a Történeti Osztály, amely magába foglalta a Történeti Gyűjteményt. 1980-ban az Osztály megkapta a Somogyi utca 13. szám alatt lévő Fekete házat gyűjtemény, kiállítás, kutatóhely céljára. Az Osztály gyűjtési köre időben a későközépkortól napjainkig terjed. Tematikáját tekintve fontos feladata a várostörténeti anyagok gyűjtése és dokumentálása, a későközépkortól kezdve napjainkig tükrözve a megváltozott életmód okozta tárgyi világ átalakulását. Gyűjti a városban élt, vagy innen elszármazott jeles személyek anyagait - tárgyakat, dokumentumokat -, a városi munkásság kialakulásának, harcainak bizonyítékait. Gondot fordít Szeged ipari létesítményeinek, országos fontosságú gyárainak történetére, megkülönböztetett helyet biztosítva az építőipari munkások tevékenységének, a nagybirtokos cselédség életkörülményeinek föltárására.

A Történeti Osztály 1995-től kezdve önálló kötetben jelenteti meg munkatársai publikációit: Történeti tanulmányok, Studia Historica címmel.

Címkék

 

Vélemények, visszajelzések0 visszajelzés

Még nem írtak véleményt!

Írja meg tapasztalatát, véleményét!

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Facebook profilommal szólok hozzá
Név:

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Mennyire volt elégedett a programmal:

Tapasztalata, véleménye: A véleményt saját felelősségére írja! A(z) 38.107.179.219 IP címről szól hozzá.

felhasználói szabályzatot